TESTBESZÉD

EGÉSZSÉG GYÓGYSZEREK NÉLKÜL

A lélek megfélemlítése 2

 

Ebben a részben Édesapám betegségéről szeretnék írni pár sort tanulságul azoknak,akik már ebben a cipőben járnak,azoknak akik tanácstalanul állnak meg egy-egy betegség mellett,s mindazoknak akiket érdekel ez a téma.

Édesapám 25 éve halt meg rákos betegségben.Abban az időben még nagyobb riadalmat keltett ennek a betegségnek a kiejtése,mint most.A jelenünkben már sok tudatosan élő ember él,akik megpróbálnak segítséget nyújtani,felvilágosítást terjeszteni erről a betegségről pozitív irányba.

Ime a történet:

Apukám minden évben,mint minden állampolgár megjelent a kötelező tüdőszűrő vizsgálatokon.A legutolsó szűrővizsgálat elváltozást mutatott a tüdő bal lebenyén.A tüdőgondozóban az orvos tuberkolózist állapított meg.Felírt valamilyen gyógyszert,amit egy évig kellett volna legalább szedni,hogy megszünjön ez a betegség.Azt is közölte,hogy a családtagjaival nem érintkezhet,elzárva a külvilágtól kell tartózkodnia,míg rendbe nem jön.Ez Apukámat nagyon rosszul érintette,de ennek ellenére mindig betartotta a szabályokat.

Félév elteltével semmi javulás nem mutatkozott,sőt rohamosan romlani kezdett az állapota.A tünetek alapján az akkor ügyeletes orvos daganatos betegségre kezdett gyanakodni.Megcsinálták újra a szűrővizsgálatot,ami egyértelműen kimutatta a rákos elváltozást.Szemmel láthatóan az orvost is megdöbbentette az előzőleg felállított diagnózis.Nem értette,miért állapítottak meg TBC-t Apukámnál.Azonnal abbahagyatta a felírt gyógyszer szedését,és azt javasolta,hogy keressünk egy jó sebészt.

A műtétre egy hónap múlva került sor.Az operáció után az orvos,miután zsebre tette a pénzt,közölte,hogy a műtét sikerült,de nem garantálja,hogy másik helyen nem alakulnak ki rákos szaporulatok.

Apukámnak ezzel az utolsó mondattal aláírta az orvos a halálos itéletét.Az akkori felfogásommal még nem tudtam,hogy a szavaknak milyen óriási  hatalma van.

Egy év elteltével Apukámnál májrákot diagnosztizáltak.Nem is csoda!Ebben az egy évben állandó stresszben volt. Az orvos szavai állandóan a fülében csengtek.Tehetetlen,elkeseredett ember lett,szinte minden reményt elvesztett.A műtétet nem vállalta senki,mert a rák a vérben is megjelent.Az akkor Apukámat vizsgáló orvos elmondta,hogy kb. 3 hónapja van hátra,addig intézkedhet családi ügyekben.Morfium ampullákat írt fel,amit a házi orvos adott be minden nap a fájdalom csillapítására.Három hónap és négy napra Apukám meghalt.

Mi ebből a tanulság?

A magunk által kialakított betegségeket,csak magunk gyógyíthatjuk meg,magunk hitével,erejével.Az orvos nem Isten,hogy határt szabjon az élet hosszúságának.Az orvos feladata az lenne,hogy hitet,reményt töltsön a beteg emberbe,és ne fossza meg attól a reménysugártól,ami még pislákol benne.Sajnos az orvosi egyetemen ezeket nem tanítják!Azért, bízom abban,hogy egyre több orvos lesz,akinek nem csak a zsebre vágott pénz lebeg majd a szeme előtt,hanem a meggyógyult betegek száma is örömmel tölti el.

Így utólag igaz hittel,merem állítani,hogy Apukámat az orvosok hiányos tudatossága,hiányos embersége vitte a sírba.Ha egy orvos a tudása mellett a  szívére is hallgatva látna el egy beteget megfelelő tanácsaival,akkor annak meg is kell gyógyulnia.

Mindezek mellett a halál másik oka a morfium volt,ami három hónap után leállította a szervezet működését.

Van egy másik eset is,ami velem történt meg két évvel ezelőtt,mikor felkerestem a házi orvosomat.Mint írtam már az előző oldalakon,hogy nem vagyok beteges tipusú ember,sőt még a nátha is elkerül messzire,ezért kíváncsi lettem,milyen lehet a vérképem.

A vérvétel napján az orvosom,mivel nem voltam nála Apukám halála óta kiváncsiságból megkérdezte,hogy,miért szeretném a vérvételt.Közben elmondta jó,hogy kértem,mert 50 felett már aktuális az éves laborvizsgálat,még ha nincs probléma akkor is.

Azt válaszoltam neki,hogy nincs semmi problémám,csak arra vagyok kíváncsi,hogy engem,miért kerül el a betegség.Sok más ember is van,aki egészségesen él,mégis adódik olyan eset amikor valami vírus kiüti a nyeregből.

Erre mondhatta volna azt,hogy nagyon erős az immunrendszerem,vagy azt hogy erősen optimista ember vagyok,de neeeeeeeeem......Ő azt válaszolta,hogy igen vannak olyan emberek,akiknek  egész életükben nincs problémája az egészséggel,de ők azok akiknél egyszer csak hirtelen felüti a fejét egy olyan súlyos betegség,ami gyógyíthatatlan,például a rák.Na,azt a mindenit!Jól megmondta!Még jó hogy nem rezeltem be!

Magamban először mosolyogtam a doktornő hozzáállásán,később azonban bosszankodtam rajta.Nem magam miatt,mert én nem vettem komolyan,hanem azok miatt,akiket ilyen tanáccsal lát el.Jaj,és mennyi ilyen felfogású orvos van!Hány ember hal meg a meggondolatlan tanácsok,jóslatok miatt!

Pálné Lele Ilona

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 28
Heti: 63
Havi: 563
Össz.: 102 991

Látogatottság növelés
Oldal: A lélek megfélemlítése 2
TESTBESZÉD - © 2008 - 2024 - testbeszed.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »