A NÁDASDI KUTYA
/Gárdonyi Géza novellája/
Nyári délután.
Sétálunk a söröző felé:egy postatiszt barátom meg egy professzor barátom.
A főutcán,egy nagy bérház előtt csoportosulást látunk.Elképedt arcok,tolakodó emberek,komoly rendőr:
- Félre az útból!
-Már hozzák! - szól a kapu alatt egy gyerekhang.
-Mi történt?
-Elástak egy gyereket a pincében.
-Micsoda gyereket?
-Újszülöttet.Elásta valaki.
Borzasztó ügy.
A sörözőben hozzánk ült egy járásbíró,meg egy tanító barátom,aki nemrég került a városunkba.Azelőtt falun élt,valami borsodmegyei faluban.A beszélgetés persze a bűnügyön forgott.Tanakodás indult,hogy gyilkosságért ítélik-e el a leányt?Vagy csak gyilkosság szándékáért?Ki a hibás?A leány,a legény?Vagy a természet?
Szilvássy tanító - hunyorgó szemű,kis ősz palóc - maga elé gondolkodva ült az asztalnál,majd megszólalt:
- Beszéljünk másról!Egy nádasdi ember jut eszembe,meg a kutyája.A minap hallottam:
Bejön a nádasdi ember Egerbe,a fagyos szentek vásárjára.Korán indult persze,mindjárt virradatkor.Tudják önök,hogy Nádasd mennyire van Egerhez?Huszonhat kilométerre.Nem mértem meg,de van annyi.
A kocsin ült az embernek a felesége meg a menye - szép pirosképű teremtés a menye:Teveli Boriska.
Egyszer csak hátrapillant a menyecske:
- Nézzék már a bolond kutyát!
A kutya - vizsla és komondor keverék - a nyelvét lógatva loholt a kocsi után.Domborodik a két oldala,de igen domborodik!
- Takaródj haza! - rikolt rá az öregasszony.
- Takaródj! - kiáltja a menyecske is.
A kutya meghökken,megáll.
Néz a távolodó kocsira.
Leül,néz.
A kocsi elhagyja vagy száz méternyire.
A kutya megint nekilódul,s fut a kocsi után.
Nem törődnek többé vele.A vásár foglalkoztatja gondolataikat.
A kocsma udvarán,a vámház mellett leszerszámoz a gazda és szénát vet a lovaknak.Kimennek a vásárba.Vesznek össze-vissza mindenfélét.
A két asszony még ebéd után is járja a sátorokat.Csak úgy négy óra tájban térnek meg.A gazda ott lógatja a lábát a kocsija rúdján.Szalonnázik.Előtte ül a kutya ,és csurgatja a nyálát,nyalogatja a szája szélét.De már az oldala nem domborodik.
- A fene ezt a kutyát...
- Megjárta! - mondja mosolyogva a gazda.- négy kölyket vetett.
S a fanyelű bicskával az udvarnak a sarkába int.
Csakugyan ott mászkált egymáson a négy kis féreg az udvar sarkában.
A két asszony megnézte őket,és ott hagyta.Elvégre otthon is csak vízbe hányták volna kutyájuk kölykeit.
Elindul a kocsi,és zörgedezik vígan vissza Nádasd felé.Meg van rakva elől-hátul méhkassal,sajtárral,fazekakkal,új kaszával,s más effélékkel.A gazda pipázik.Az asszonyok beszélgetnek,mi milyen szerencsével vevődött.
A menyecske egyszer csak visszapillant,és szól meglepődve:
- Nézzék már azt a bolond kutyát!
Hát a kutyájuk ott lohol megint a kocsi után.A szájában lóg az egyik kölyke.
- No,igazán bolond ez a kutya!
S halad a kocsi Felnémeten,Szarvaskőn át a jóféle parasztlovak egyenletes poroszkálásával.
A mónosbéli pataknál megállnak,hogy megitassák a két lovat A kutya leül egy ötven lépésnyire tőlük az út mellé,és leteszi a kölykét a fűbe.Nyalogatja.Lefekszik melléje.
- No gyere!-biztatja a menyecske,fölvesszük a kölykedet a kocsira.
- Vesszük a fenét! - szól rá az após - hiszen úgyis el köll pusztítani.
- Nem.Ezt az egyet meghagyjuk! Ugye,anyám,meghagyjuk,hamár eddig elcipelte?Gyere,no!
A kutya örvendezve csóválta a farkát,de nem mozdult.
S indult a kocsi tovább.
A kutya is fölvette óvatosan a foga közé a kölykét ,és loholt fáradt,lógó testtel ismét a kocsi után.
Jól beestéledik ,mikor hazaérkeznek.
A kutya beviszi a kölykét az istálló mellé,az udvarszögletbe,ahol némi alomszalmán heverni szokott.A menyecske még meg is nézte,hogy vajjon él-e a kis kölyök?Él az vígan.Nem látszott a nyakán semmi sérülés.Csak épp hogy vizes volt a kutya nyálától.
Éjfél felé fölkel a gazda ,s kinéz az istállóba.A holdvilág az udvarra süt.Akaratlanul is feltűnik neki,hogy a kutyája nem szaladgál,se nem csahol az udvaron.No bizonyosan elfáradt,elfeküdt.Odapillant a kutya vackára ,hát két kölyköt lát.
- A teremtésit ennek a kutyának!
Körülpillant: a kutya sehol.
Reggelre,mikor fölkeltek,ott látták a vacokban mind a négy kölykét.Anyjuk is ott hevert mellettük - élettelenül.
Ennek a történetnek a tragédiájához annyit fűznék hozzá:
A mai anyáknak nem kell megküzdeniük ennyi szenvedéssel,fájdalommal,mint ennek a kutyának,mégis sokan eldobják maguktól az élet legdrágább ajándékát,gyermeküket,ami testük egy darabkája.
A világnak,a magyar hazának,nem olyan anyákra van szüksége,akik csak ízlelgetik a testi örömöket,majd a belőle fakadó életet eldobják,hanem olyanokra,akik felelősséggel vállalják, szeretetteljessé,emberségessé nevelik annak gyümölcsét,minden körülmények között.
Pálné Lele Ilona