TESTBESZÉD

EGÉSZSÉG GYÓGYSZEREK NÉLKÜL

Igazság a koleszterinről

 

A koleszterinről a gyógyszeriparnak,orvosainknak köszönhetően már minden létező rossz elterjedt.Előszeretettel gyártják,írják fel ellene a cifrábbnál cifrább sztatin eredetű gyógyszereket,holott már 15 évvel ezelőtt kiderült,hogy a sztatin 40 év felett szívelégtelenséget okoz,és elsősorban megakadályozza a koleszterin májban való keletkezését. Koleszterinre a sejtjeinknek folyamatosan szüksége van.Az agy 10%-a is koleszterinből épül fel,a hormonok vázát is ez alkotja.

A koleszterinről teljesen téves képet vetítettek az emberiség felé.Az érelmeszesedés az érfalak gyulladása mögött a nem megfelelő táplálkozás áll.A szintetikus élelmiszerek,melyek tele vannak tartósítóval,ízfokozóval,különböző méreg anyagokkal, felkarcolják az érfalakat,melyek ennek következtében vérezgetnek,gyullattá válnak.A szervezet úgy védekezik,úgy próbálja befedni ezeket a sérüléseket,hogy koleszterint pakol rá.Tehát az eredeti ok az élelmiszeripar gazságai mögött keresendő.Lemérgezik az emberiséget,majd ,,megmentő seregként" megjelennek a gyógyszeripar termékei,melyek ugyan úgy mérgezik,segítik a szöget a koporsóba,mint az előző iparág.A sok nyereség,pénz bezsebelése a cél,nem az emberiség egészsége.

A koleszterin egészséges érfalra nem tud rárakodni,karcolások,gyulladások hiányában szabadon áramlik!!!

 

 Az LDL,mely a ,,rossz koleszterin" funkcióját tölti be,a koleszterin szállítását végzi a májból a sejtekbe.Ha sérült az érfal,csak akkor rakódik rá!

A HDL,a jó koleszterin nevet viseli,mely visszaszállítja a májba a fölösleges koleszterint,ahol lebontásra kerül.

Fontos:

A máj akkor termel sok koleszterint,ha a nem megfelelő tápanyagok miatt kevés magnézium kerül a szervezetbe!A D vitamin is a magnézium segítségével tud csak felszívódni.

Ne előgyártott magnéziumot használjunk!A természetes magnézium a legjobb,melyet a klorofil tartalmaz.A klorofil a zöldnövények vére.

A növények a klorofilt a Napból nyerik fotoszintézis útján.Kémiai szerkezete majdnem megegyezik az emberi vér hemoglobinjával,mely a vér vörös színét adja. Különbség a klorofil és a vér között,hogy a klorofil magnéziumot ,míg a vér vasat tartalmaz.

Tehát,ha a szervezetünkbe megfelelő mennyiségű zöldnövényt juttatunk,akkor nem fogunk hiányt szenvedni semmiben.A zöld levelek nagy mennyiségű ásványi anyagot,vitamint,enzimet,stb...,juttatnak a szervezetbe természetes formában.Az összes esszenciális aminosav is megtalálható bennük.

A klorofil gyógyító,gyulladásgátló hatású,segíti a vörösvértestek képződését,ellátja a szervezetet oxigénnel,erősíti az immunrendszert!

Visszatérve a helyes táplálkozásra:

Kerüljük nagy ívben az előgyártott élelmiszereket,vegyszeres gyümölcsöket,zöldségeket!Szakítsunk időt az otthoni termesztésre,mert csak abból tudunk előállítani emberhez méltó,minőségi táplálékot!

 

Pálné Lele Ilona

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 86
Heti: 189
Havi: 771
Össz.: 102 287

Látogatottság növelés
Oldal: Igazság a koleszterinről
TESTBESZÉD - © 2008 - 2024 - testbeszed.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »